2014.01.10. 14:41, ~Liliom
Az óra utolsó tíz percében az iskolát teljes csend, és üresség jellemezte. Mindössze az órákról kihallatszódó valamicske alapzaj, és a fentebbi folyosókon lézengő egy két diák mocorgásának hangja hallatszott, de összeségében némaság uralkodot az épület felett. Az idő lassan telt, a hallgatás egyre hosszabbra nyúlt és egyre inkább kiélezte a vánszorgó perceket. Ennek hatását leginkább a legalsó szint lépcsőin üldögélő két barát érezte SZótlanul ültek egymás mellett mereven előre bámulva, néha megnézték az időt, estleg váltottak pár kurta mondatot, esetleg röviden nevettek, de az idő múlásával egyre ritkább lett az is.
Élet és jókedvük a jelző csengetés pillanatbában tért vissza, mikor egyöntetű sóhajjal felálltak, és inmáron tényleg utolsó pillanatokat élve, kényelmesen de rajtra készen elhelyezkedtek a lépcső korlátján. Az újra rájuk telepedő csendet sietős léptek zaja törte meg. Valaki lerohant az egyel feljebbi lépcsőn, habozás nélkül fordult, és neki is látott a második lépcsősornak. Egy tizennégy-tizenöt év körüli, viszonylag alacsony és vékony lány volt az, fekete alapon furcsa, szürkés mintákkal díszített pólóban, gyárilag szakított fekete csőfarmerben és agyontaposott, magasszárú fekete converse cipőben. Spáadt arcába lógó, kissé kócos sötét tincsekkel, arcán halovány mosollyal, már-már természetellenesen gyorsan szedte a lábát lefelé. Sötét szemével egy pillanatra végigmérte a lent álldogáló srácokat, de mivel nem ismerte őket, és nem is most kívánt megismerkendi velük, mindenféle reakció nélkül sietett el mellettük.
-Nézd itt az emós csaj.-jegyezte meg félhangosan a sötétebb hajú. A félhangosan normál körülmények közt az jelentené, hogy legfeljebb sejteni lehet miről beszél, ám a folyosón ahol vágni lehetett a csendet a kijelentés szinte visszhangzott. A levegő megfagyott, mindketten a fent nem túl hízelgő stílusban említett lányra pillantottak, de ő annak ellenére, hogy szíve szerint hasonlóan durva hangsúlyban fel szerette volna világosítani őket az igazságról, figyelembe véve az idő rohanó múlását, és az e heti, két korábbi összetűzését a felsőbb évesekkel, úgy határozott elengedi a füle mellett az egészet, és arisztokratikusan tovasiet. Nemrég megfogadta, hogy nem fog a sértegetőkkel foglalkozni, és ugyan eddig nem sikerült beváltania a fogadalmát, egyszer mindent el kell kezdnei nem?
-Ne már, olyan bunkó vagy, most megbántottad.-szólt rá a magasabb, világosabb hajú srác enyhén megrovó stílusban, majd vigyorogva beleboxolt a barátja karjába.
-Hé! Izé, ne is figyelj a haveromra, semmi baj az emósokkal.-szólt a lány után, hangjában kicsit túl vidám, de őszinte, mindenféle gúnytól mentes hangon. Remélte, a barátja előbbi beszólásával nem sikerült vérig sértenie a lányt, egyrészt mert elég veszekedős lány hírében állt, másrészt meg nem így kívánt megismerkedni vele.
A lány, bár minden józnak észnek és a tervének is nagyban ellentmondott, mégis megtorpant és visszafordult. tettét magában udvariasságnak könyvelte el, elhatározta hogy, kurtán megköszöni a barátja leszólását és továbbvonul.
-Kösz, de nem terveztem.-felelte a lehető leghűvösebben, ami csaknem meghíúsult, a srác úgy mosolygott rá, hogy nehéz volt nem barátságosnak lenni vele, és minden más helyzetben igyekezett is volna, hogy ebből ataláékozásból beszélgetés legyen, de nem most. A végét még megerősítette egy halvány mosollyal, majd élesen megfordult, elégedetten megállapította, hogy a haja akárcsak a reklámokban, teátrálisan követi a mozdulatait, és tett egy határozott lépést előre.-Egyébként pedig nem vagyok emós.-fordult vissza még egy utolsó, félreértések megszüntetése érdekében tett megjegyzésre.
-Nem? Pedig tökre elmennél emós lánynak.-mondta, és rögtön abban a pillanatban el is gondolkodott, ez mire volt jó. Tovább sürgette a válaszadást a lány reakciója a kijelentésre. Arcán egy pillanatra megmagyarázhatatlan jelentésű mosoly futott át. Kezét csípőr rakta, határozott szemtelen stílusban kérdezett vissza.
-Miért, milyenek az emós lányok?-hangja, csak mitn az arckifejezése, megfejthetetlen volt. Jelenthette akár azt is, hogy idézőjelesen veszélyben az élete, de azt is, hogy szórakoztatja a dolog. Minden setre egyértelműen választ várt.
-Szépek.-vágta rá rövid gondolkodás után, majd elvigyorodott.-Persze vannak a pandaszeműek, na ők furák de amúgy az emós lányok összeségében szépek és van stílusuk.-tette hozzá határozottan bízva benne, hogy nem ássa el magát a lány előtt.
-Szerinted szép vagyok?-a kérdés hangsúlya változatlan maradt, laza és kissé szemtelen, de a testtartása alig észrevehetően megváltozott. Szeme inkább gyanakvó lett, izmai megfezsültek, áthatóan felkészült ha számára kedvezőtlen választ kapna. Azt ugyan nem tudta, mit tenne vele, kikaparná a szemét, esetleg egyetlen mondattal megalázná, de nem tervezte kideríteni. Egy pár pillanatig elmélkedett, mit és hogyan kéne mondania, hogy a kívánt hatást érje, vagy éppen ne érje el.
-Hát, őszinte leszek. Emósnak is, bár annak kicsit visszafogott és normál lánynak is határozottan szép.-a végére szélesen elvigyorodott, és őszinte kíváncsisággal figyelte, mit lép erre beszélgetőpartnere. A lány előrejtett dús haja mögé rejtette az arcát, de az igen boldog mosolyát nem tudta elrejteni.
-Kösz izé.... aranyos vagy.-felelte rövid szünet után, majd felemelte afejét, rámosolygott és most már végképp elindult. Hosszú léptekkel indult a szekrénye felé. Gyors mozdulatokkal kinyitotta a szekrényét, kirábcigált belőle egy bő, fekete farkasokkal díszített pulcsit, kapkodva magára húzta, megnézte a teleofnján az időt, majd egy gyönyörű, igazán nőies kifejezés után, nemes egyszerűséggel kitárta a folyosó egyik ablakát, kimászott rajta majd elrohant. A srác arcán elégedett mosollyal nézett utána amíg el nem tűnt a szeme elől, majd lassan visszasétált a barátjához, aki egy büszke-vagyok-rád arccal méregette.
-Haver, ezt elbénáztad.-veregette vállba vigyorogva amint odaért hozzá. A barátja értetlen arcát látva felnevetett, és bővebb magyarázatba kezdett.
-Ő már tudja, mit gondolsz róla, de elfelejtetted megkérdezni az ő véleményét rólad.-világíosította fel. A világosabb hajú srác elgondkodott a hallottakon, magában megállapította, hogy igaza van, de be nem vallotta volna.
-Legalább lesz okom beszélgetést kezdeményezni vele.-rántotta meg a vállát. A következő pillanatban kicsengettek, mindenhol ajtók nyíltak, a léptek zaja és vidám beszélgetés lassanként élettel töltötte meg a folyosót.