AZ akció a végéhez közeledett, Sis-nek már csak ki kellett jönnie a teremből, kezében a hőn áhított papírokkal. Kinyitja az ajtót, kicsusszan, bezárja majd bekulcsolja az ajtót. Mindössze tíz másodperc, ám ezen a tíz másodpercen múlik az egész akicó sikere. Nem csoda, hogy a kis csapat minden tagja feszülten, egyesek visszafojtott lélegzettel, mások körömrágva vártak, figyelték az ajtót. A csapat vezetője, az egész akció főszervezője Audrey, az ajtóról az őrszemre pillantott át. Eme nemes feladatra megbízott lány nekik háttal a karzatra támaszkodva figyelte, nem-e közeledik tanár, aki kudarcba fullasztaná a tervet. Egyenlőre nyugodtan állt, két karját lazán keresztbe fektette egymáson, látszólag zenét hallgatva nézelődött.

-Gyerünk Sis.-morogta Audrey, idegességében egyik lábáról a másikra állt. Keze ökölbe szorult, alig tudta palástolni szorongását. Őrszem: semmi mozgás, ajtó: változatlan. Ez előbbi jó,utóbbi kevésbé jó hír. A csapat el sem tudta képzelni, Sis mit söszöl ennyit pár vacak papírral, annyi a dolga, hogy felkapja és elillan. Újabb végtelen hosszú tíz másodperc után az ajtó melletti üvegen megjelent Sis arca, ellenőrizte tiszta-e a terep, majd lenyomta a kilincset. Ugyanebben a pillanatban azonban, Nora az őrszem megfordult, arcán vidámnak induló, kissé grimaszosra sikeredett vigyorral vadul kalimpált. Beavatatlan szemlélődőnek úgy tűnt, valami régi, nem túl kellemes ismerősnek integetett ám a csapat tudta mit jelent ez, és egy emberként felszisszent.

-A jel!-nyögöt fel Audrey, és sürgetően Elea felé nézett. A piros pulcsis lány azonnal vette a jelzést, feltűnően nagyot kortyolt a keében tartott üvegből, ezzel jelezte Sis-nek, maradjon. A teremben rekedt lány szívverése idegesről lepkére váltott, fokozódó rémülettel ellépett az ajtótól, és nagyon remélte, hogy a csapat készült elterelő hadművelettel.

Eközben odakint a folyosón pörögtek az események. A Kémiatanár felért a lépcső tetjére, mindig szigorú arcával körbepásztázta a folyosót, majd kissé öreges, de még mindig tekintélyt parancsoló lépteivel elindult a terme felé, ahol Sis raboskodott.

-ÉS most mit csinálunk?-sugta Audrey fülébe Lucie enyhén pánikszerű hangon. Audrey egy pillanatra lehunyta a szemét, erősen gondolkodott, majd magabiztos arccal elvigyorodott.

-Amiben a legjobbak vagyunk, színészkedünk.-vágta rá. Lucie ugyan nem volt biztos a dolgában, jobb lehetőség híján, és az egyre fogyó időre tekintettel bólintott.-Előre is sajnálok mindent.-dünnyögte Audrey, majd lendületből, csattanósan pofon vágta Lucie-t. Barátnője azonnal vette a lapot, mély hangon felhördült, tenyerét az arcára szorította, és színpadiasan körbepillantott.

-Hogy merészeled?-visította fülsértő hangon, közben titokban oldalra pillantott. A rögtönzött figyelemelterelés eddig kiválóan működött, a kémiatanár útirány váltott, villámló szemmel feléjük indult.-Ez HÁBORÚ!-azzal látszólag teljes erejéből nekiment barátnőjének. Persze Audrey sem hagyta magát, hasonló sikítással belekapaszkodott Lucie hajába, kezdetét vette a lánybunyó. Lucie és Audrey egymásba kapaszkodva, sikítva birkóztak a földön, a csapat fiú tagjai, és akik még úgy érezták szükséges, föléjük álltak és kórusban ordibáltak.

-LÁNYBUNYÓ! LÁNYBUNYÓ!-a kémiatanárt ez végképp eltérítette eredeti céltájtól. Haragos felhőként úszott feléjük. Mindenre elszántan verekedte át magát az összegyűlt tömegen, hogy hozzáférjen a vitázó felekhez. Amint eltűnt a szurkolótábor gyűrűjében, Elea ismét leadta a jelet, szabad a pálya. Sis végtelen megkönnyebüléssel óvatosan kinyitotta az ajtót, kikémlelt, de kint mindneki a verekedésre figyelt, így amilyen gyorsan csak tudott, átcsusszant a résen, átadta a papírokat az ott várakozó Sonia-nak, aki a táskájába rejtette őket. Sis-nek ezután már csak egyetlen dolga maradt. A cipőjéból kihalászta a kulcsot, hogy visszazárja az ajtót. Ám a keze túlságosan remegett, alig talált bele harmadszorra a kulcslyukba. A harc zajai lassan kedztek elülni. A tömeg oszladozni kezdett, Sis azonban még mindig az ajtóval bajlódott. Idegesen nyüszített, próbálta elfordítani a kulcsot, ám ez messze nem volt olyan egyszerű. Kijebb húzta, beljebb tolta, rángatta és forgatta. Már azt hitte, mindennek vége, mikor váratlanul a makacs zár megadta magát, a nyelv engedelmesen a helyére csusszant. Sis örömében majdnem sírva fakadt, de megacélozta magát, és fülét farkát behúzva a legközelebbi padra menekült, és pont látta, ahogy a kémiatanár békítóakciója nyomán Lucie és Audrey kicsit megtépve, de boldogan ölelkezve ülnek a földön.

Mire becsengettek, minden feszültség elillant, minden indulat elszállt, csak a sikerét, és a leendő kémiaötösét ünneplő csapat maradt.